randi után...

hiányzik a hangja…

tiszta dili… randiztunk, moziba mentünk, beszélgettünk, kávéztunk, aztán nem hívott fel este, ahogy mindig, és nekem hiányzik a hangja… ez normális? :)

nekem az ő közelében lenni olyan, mint virágnak a víz…

az meg úgy rendben van, hogy érzem, látom, a westend teraszán gúvadt szemekkel néznek minket, vagy épp lopva, nehogy észrevegyük, és süt a vágyakozás azután, ami a miénk, mert sugárzik rólunk a szerelem… :)

és most először (istenem, hanyadik először ez Vele!), azt érzem, hogy nem érdekes, valóban nem érdekes, ami történt, semmit nem változtat, hogy elmondom, vagy sem, mert a jelen van és mi vagyunk, amit magunk mögött hagytunk, az akkor volt, még az időszámítás előtt, amikor még nem ismertük egymást, és ami akkor volt, az ma már nincs, és tényleg, valóban nincs, és így van ez jól…

ma kiderült, hogy a lakást, amit kinéztem magunknak, még amikor csak a fiam volt és én, két napja eladták, annyira rendben van ez így, várta, mi történik, és mert mi találkoztunk, elkelt, hármunknak már kicsi lett volna, tudom, hogy meg fogjuk találni azt, ami mindenkinek jó, és nagyon várom, izgalmas, jó keresés lesz ez, és azt nagyon bírom, hogy amikor elmondtam, milyen szobákat szeretnék, egyszercsak azt mondta: egyre gondolunk… :)

a világ kikerekedett Vele, és annyi erőt ad, hogy Ő erős, nem ijed meg semmitől, amitől én bepánikolok, arra csak azt mondja, hogy megoldjuk, és ez nekem olyan nagyon sokat segít, végre kezdem érteni, nem, rosszul mondom, érezni, hogy mit jelent a szó: szeretlek, hogy ez nem megkérdőjelezhető, bármi történik, ez az alap, ahonnan indulunk és ahová visszatérünk…

ha komornak látom, szeretném feloldani a rosszkedvét, szeretném mindig kisimítani a homlokát…

szeretném boldoggá tenni…

ez a legfontosabb…