nehezen jönnek a szavak...

olyan nehezen jönnek a szavak…
pedig nagyon el szeretném mondani neked…
nem azért jönnek nehezen, mert nem tudom megfogalmazni, vagy mert ne tudnám, mit szeretnék mondani – azért jönnek nehezen, mert félek, hogy giccses lesz, csöpögni fog, vagy ilyesmi :)
de bárhogy is, bármennyire is giccses, akkoris igaz…

olyat adsz a Sebinek és általa nekem, amiről én nem is tudtam, hogy létezik…
olyan mérhetetlen szeretetet és hálát érzek mindazért, ahogy a Sebivel vagy, hogy arra nincsenek szavak…
tudom, erre azt mondanád, ha itt ülnél velem szemben, hogy de hát ez a természetes…
csakhogy nem az, nekem nem – én ezt még nem éltem meg, se gyerekként, se anyaként…

nemcsak nekem vagy nagyon nagy ajándék…
azt érzem, hogy a Sebinek ugyanúgy, ugyanolyan nagy ajándék vagy a Sorstól…

tudom, hogy ezek nagy szavak – de azt is tudom, a zsigereimben érzem, hogy igazak

és csak remélem, hogy tudunk annyit adni Neked, amennyit mi kapunk Tőled…

nagyon szeretlek

zavarban

édesem, ez nekem…
hogy is mondjam?
nehéz… zavarba jövök, ingadozni kezdek, s megijedek…
hogy tényleg sok vagyok-e
hogy ez most vicc, vagy komoly
vagy olyan vicc, amiben azért van komoly…
nem akarom, hogy olyan legyen, amiben nem ugyanúgy vagyunk benne mindketten…
izé…
szóval…
kérlek szépen, ezzel ne viccelj, vagy ne így…
vagy ha van valami, akkor inkább mondd – már komolyan…
nem akarom elveszíteni az önbizalmam ezen a téren…
tudod, olyan sokban tudom, hogy kevés vagyok… vagy éppen sok
szeretném hinni, hogy ebben nem
se kevés, se sok
hanem pont úgy jó, ahogy…
értesz?