nem hittem, tényleg, igazán nem hittem, hogy ez lehetséges…
álmodoztam róla, vágytam rá, de nem hittem, azt gondoltam, ez már ott is marad az álmok birodalmában…
hogy létezik ilyen találkozás…
de létezik, igaz, megtörtént…
minden mozdulatát, szavát, gesztusát, rezdülését, színét, illatát, sejtjét, érintését…
nem elegek a szavak…
amikor masszíroztam, olyan érzelmek zúdúltak át rajtam, ami nem elmondható… angyalok lebegtek fölöttünk… ha volt valami értelme annak, hogy megtanultam a maurit, akkor az az volt, hogy egyszer őneki adhassam – kata mondta ma reggel, hogy kezdjem újra a masszázst, de azt feleltem, hogy nem, mert ez csak az Övé… és tényleg az
bármi történhet, csak Ő legyen, növény lehetnék, vigyen, tegyen le valahová, ott leszek, megvárom, és nem kell semmi más, csak közel legyen…
igen, láttam a képet, hogy írok, valahol ott molyol, néha odajön, megsimítja arcom, láttam azt is, hogy várom haza, kávét készítek neki, mellé ülök, elsimítom homlokát, mondd, mi történt veled ma?, soha nem tudtam volna elképzelni, hogy elmenjek ebből a városból, de Vele igen…
olyan rég ismerjük egymást, olyan nagyon-nagyon rég…
édes istenem! mióta kerestük egymást…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése