katánál

katánál voltam masszázson…

aztán azt mondta, írjam le, amiket láttam, és figyeljek az álmaimra is…

nagy és erős beavatás volt ez, azóta mintha kitömtek volna béke-porral (kitaláltam ezt a szót, nem tudom, van-e ilyen, szerintem nincs…), dimenziót váltottam, de erre nincsenek szavak… fogyó hold van, elengedése olyan dolgoknak, amelyek már csak koloncként lógtak rajtam, nem is tudom, miért cipeltem, talán csak a megszokás, néz az ember bután, aztán egyszercsak rájön, hogy jé, a kurva nehéz szatyrot akár le is teheti és otthagyhatja az út szélén, akkor sem történik semmi, sőt…

azt mondta, kicsusszantam a testemből, nem tudom, de filmszakadásom volt, egy rövid idő, amire nem emlékszem, nem alvás, mert azt szoktam tudni, amikor felébredek, hogy aludtam, de itt nem, hanem egyszercsak ott voltam megint az asztalon…

na jó, vegyük sorban:
volt az angyal, aztán jött a férfi a keményített ingmellben, frakkban, magas cilinderben, akit katánál láttam a múlt alkalommal, de most áttetsző volt nagyon, aztán álltam lacival szemközt, az arcába martam, leszedtem róla a húst, kibomlott belőle és hatalmas kobrakígyóvá változott, akkor csinált rajtam valamit a kata, amitől megpördültem, levedlettem a testem, és én is hatalmas kobrakígyóvá váltam, állt a két kígyó egymással szemközt (kata azt mondta, ez egyiptom), aztán láttam lacit egy hatalmas széken vagy trónuson, nem tudom, mi volt az, de azt tudtam, hogy ő ott az uralkodó, messze voltam tőle, de közünk volt egymáshoz, nem tudom, micsoda, aztán kata egy mozdulatánál, amikor a keze a kezemben volt, azt láttam, hogy táncolunk, kata és én, erdő szélén valahol, amikor jött egy lovas, engem felkapott és elszáguldott velem, aztán magáévá tett, nem voltak részletek, csak tudtam, hogy ez történik, tiltakoztam, de mégis tudtam, hogy ennek kell történnie (hogy ez mennyire a jelen valójában, azt nem tudom), aztán valakit máglyán égettek el, talán engem, talán katát, de lacinak köze volt hozzá, tudtam, hogy egy vár ablakából nézi, aztán láttam újra a cilinderes férfit, akkor már nem volt áttetsző, és ez az újra találkozás nagy bocsánatkérés volt és egyben nagy megbocsátás, aztán két kék alak nagy fehérségben, talán két lélek?, kata a mellkasomnál dolgozott, amikor hirtelen indián sámán lettem, teljes ünnepi díszben, elindultam a nap felé, és hirtelen anúbisszá váltam, majd újra indiánként egy totemoszlop előtt, nyilakkal lőttek, míg meg nem haltam, gyors halál volt, aztán hófúvás, méteres hóval borított út, két fehér lada, az egyik megcsúszott és belezuhant az árokba, de oka nem volt a balesetnek, csak néztem utána és tudtam, hogy valaki, aki nekem fontos, ott meghalt, elvesztettem, végül egy ablakon néztem kifelé, és az ablak egyre kisebb lett, mindennel együtt, ami mögötte volt, de nem egy szobában vagy egy házban voltam, miközben az ablak távolodott, mögötte ezzel a világgal, hanem egy hatalmas fehér térben…

hát, fura így leírva látni…

átélni, érezni egészen más, mindegy, nem megfogható, mire végeztünk, persze leó megint csinált kaját, ettünk és beszélgettünk, és egyszercsak megszállt valami végtelen béke, amiről remélem, mostmár nem hagy el…

de ha elhagyna is, csak eszembe kell jusson ez…

naná, hogy nem véletlen, hogy most olvasom a szeretetkönyvet, szorosan ehhez simul, az én, aki a bábú itt, és az én, aki mozgatja, szeretni azt jelenti, elfogadni annak, aki…

most nem tudok többet, majd ha még eszembe jut valami, akkor leírom azt is…