egyedül

nem tudok aludni menni
nem tudok odamenni, mert tudom, hogy elbőgöm magam
ez neked hiszti
rendben
nekem más
mindegy
nem tudom
ha az ember, nem bocsi, ha az ember lánya, azaz én, úgy csinálja a dolgokat, direkt, hogy legyen idő, ne úgy legyen, mint az utóbbi időben, hogy betakar, szóval, igyekszik, aztán odabújik, szeretettel, és akkor azt kapja, hogy muszáj-e mindig összetapadni, akkor az ember lánya, azaz én, megbántódik
ez tud fájni…
eléggé tud
azon gondolkoztam, miért ennyire…
rendben, mimózavirág, rendben
de azért mégis…
szóval, hogyan is állunk az intimitással?
az összebújással?
az érintéssel?
kinek mekkora igénye van rá?
nekem sok, ezt nyilván tudod már
neked kevés, ezt meg már én tudom
nem tudom, hogyan telt el 25 éved, mennyire szoktad meg, hogy ez nincs, vagy nem lehet, vagy nem annyi, vagy nem úgy, tényleg nem tudom, csak morzsák vannak meg abból, amit meséltél…
nekem majd 10 évem telt ezek hiányában, úgy, hogy tudtam, hogy hiányzik…
sőt, ha az utolsó 3-at is hozzáveszem…
egyszer mondtam, nem is egyszer, hogy kenyérre lehet kenni, olyan könnyen meg lehet vesztegetni, hogy az már szinte szégyellnivaló…
szóval, hogyan is állunk az intimitással?
az első pillanattól tudod, láttad, érezted, mondtad is, hogy ez nekem mennyire fontos…
alkalmazkodom, sorra adok fel mindent, amiről azt gondoltam, hogy én vagyok, ha nem, hát nem, nem kell az legyek, amit hittem magamról, mert amit hoztál, az jó, amit mutatsz, az jó, de ha ezek közé tartozik az is, hogy beérjem ennyivel, az nem jó, az nekem egyáltalán nem jó…
észrevetted, hogy az utóbbi időben én kuncsorgok, én megyek mindig oda?
hozzád bújni, ölelni, simogatni…
mikor jöttél hozzám oda utoljára, csak hogy megölelj, csak úgy, hogy cuppanj rám...
már nem érzem, hogy ajándék vagyok, már nem érzem, hogy öröm vagyok…
azt érzem, hogy sok-sok dolog van még velem, sok faragnivaló, de azt, hogy ajándék, öröm, azt nem…
mindenre képes vagyok, mindenre…
ha…
úgy érzem, mintha távolítanál, mintha elfogadnád az ölelést, ha megyek, bújok, de nem örülnél neki, csak elviselnéd, mint ami ezzel jár…
a nővel, a kapcsolattal…
pedig nem így volt, emlékszem arra a férfira, aki olyan sokszor odajött hozzám, csak hogy megöleljen, csak hogy lopjon egy csókot…
most azt látom, hogy ülsz a fotelben, messze tőlem…
ma délelőtt, beszélgettünk, te az egyik fotelben, én a másikban, láttad, hogy fáj, látnod kellett, nem jöttél oda, nem simogattál meg, de amikor odamentem hozzád, hagytad…
nem tudom, hol jársz, de nekem hiányzol…

"amíg a híd a folyót átöleli szelíden, kis puha vállad én addig ölelem..."